Kezdőlap » Autó » Autótisztítás és ápolás otthon

Autótisztítás és ápolás otthon

2017-08-24

Minden kocsi tulajdonos jól tudja, hogy milyen nehéz tisztán tartani a kedvelt négykerekűnket, viszont sajnos még nem tehetjük meg, hogy minden nap a kocsi mosóba járjunk. Még akkor sem, ha szívünk szerint ezt tennénk.

De nem kell rögtön szakemberhez rohanni, hiszen a legtöbb munkát magunk is könnyen elvégezhetjük otthon a kertben vagy a garázsban. Egy gondos kocsi tulajdonos mindig odafigyel a jármű műszaki állapotán túl a megjelenésre is, hiszen ahogyan a ruhánk tisztasága, úgy az autónk kinézete is árulkodik rólunk.

Első lépés: előmosás

A kocsi vízzel való átmosását sose hagyjuk ki. Ne ugorjunk neki rögtön tisztítószerrel, mert így csak szétkenhetjük rárakódott finom porszemcséket, amik könnyen felkarcolhatják az autó fényezését. Ezért fontos, hogy a mosást mindig vízzel kezdjük, aminek segítségével a felső koszrétegtől meg tudjuk szabadítani az autót.

A legalkalmasabb erre egy magas nyomású mosó, vagy legalább egy nagynyomású szórófej, amit a slag végére rögzíthetünk. Mosás közben ügyeljünk rá, hogy ne tartsuk túl közel a vízsugarat az autóhoz, mert az is könnyen kárt tehet a festékrétegben.

Ha igazán profi munkát szeretnénk végezni, akkor használhatunk direkt erre kifejlesztett elő mosószereket, amik az autóra permetezve fellazítják a leülepedett port és koszt.

Második lépés: samponozás

A legjobb, ha direkt autómosásra alkalmas sampont használunk, ami szépen eltávolít minden szennyeződést, mellette viszont megvédi az autó fényezését is. Kíméletes, de hatékony. A hatást fokozni lehet egy autómosó kefe sampon adapterrel, amit könnyedén csatlakoztathatunk a locsolófej végére.

Puha sörtéinek köszönhetően nem karcolja össze az autó külső borítását, viszont segít a kosz eltávolításában.

Harmadik lépés: kerekek megtisztítása

A legtöbb lerakódás a kerekeken található, így érdemes fokozott figyelmet fordítani a felni tisztításra. Használhatjuk hozzá az autómosásnál alkalmazott sampont is akár, de ha túlságosan vastag szennyeződés rakódott le a kerekekre, ajánlatosabb inkább felni tisztítót használni.

Fontos, hogy a tisztítószer megválasztásánál vegyük figyelembe, hogy savmentes tisztítófolyadékot válasszunk, mert az nem fog kárt tenni a kerekekben.

Negyedik lépés: szárítás

Miután alaposan lemostuk az egész autót és a sampont, tisztítószereket is leöblítettük törüljük szárazra. A legjobb, ha szarvasbőrt használunk, mert az nem szöszölődik, nem karcolja meg a felületet és szépen, egységesen szárara törli az autó egész felületét.

Ötödik lépés: extra ápolás

Ha szeretnénk, hogy a kocsink különösen szépen csillogjon, akkor érdemes szert tenni egy autópolírozó szettre, aminek segítségével otthon is könnyen fényesíthetjük az autónk burkolatát. A polírozó fejet könnyedén rögzíthetjük egy fúróra és a fényezőpasztát szépen dörzsölhetjük szét a különböző habpárnák segítségével.

Hatodik lépés: belső takarítás

Ha már a kocsi takarításánál járunk, ne álljunk meg a külső tisztításnál, hiszen az autónk belső tisztasága is legalább annyira fontos. A kocsink belsejének kitakarítására a porszívó a legalkalmasabb eszköz, ami könnyedén kiszippantja az összes morzsát és koszt az ülésekből és alól egyaránt. A lábtörlőket érdemes kivenni és külön portalanítani, esetleg át is mosni őket, ha túlságosan koszosnak ítéljük meg őket.

Az autós szivargyújtós kézi porszívó egyik nagy pozitívuma, kis mérete mellett, hogy szivargyújtóról kapja az áramot, így nem kell a elosztóval és a rövid kábelekkel bajlódunk. Bárhol és bármikor könnyedén használhatóak, akár még egy hosszabb utazás alkalmával is.

Hetedik lépés: megbúvó porszemek

Az autóban számtalan hely áll rendelkezésre az elbújni vágyó porszemeknek, amiről mi is könnyen könnyedén meg tudunk feledkezni takarítás közben. Sajnos ezeket a helyeket még porszívóval sem tudjuk elérni, ezért is jó, ha erre a célra külön tartunk egy autós tisztító kefét, amivel ezeket a nehezen elérhető helyeket is könnyedén varázsolhatjuk tisztává.

Balogh ZsófiÖsszes bejegyzése

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.