Kezdőlap » Otthon » Ha a nappali az irodád

Ha a nappali az irodád

2017-08-10

Magyarországon is egyre több cég ismeri be, hogy a home officenak vannak jó oldalai is. Az emberek sokszor jobban teljesítenek az otthoni környezetben, így vannak már olyan multi cégek, ahol bevett dolog, hogy a ledolgozott négy munkanap után az ötödiket otthon töltik a kollégák – és persze ugyan úgy dolgoznak. Csak sokszor még hatékonyabban.

De vannak már olyan munkahelyek, hol eleve home officeba veszik fel az új munkaerőket. Ennek is megvan a számos pozitívuma, hiszen a dolgozóknak nem kell az utazással pocsékolniuk az idejüket, többet tudnak aludni, így frissebbek is lesznek és még a munkáltatónak sem feltétlenül szükséges irodát bérelnie.

De ahogy sok minden másnak az életben, az otthoni munkának is ott az árnyoldala, amire ha nem figyelünk eléggé, csúfos kudarcot vallhatunk. A home office egyik nagy hátránya, hogy teljesen egyedül vagyunk, nincs aki mögöttünk álljon és hajcsár módjára diktálja a tempót. Így azok az emberek, akik igénylik ezt a fajta figyelmet, könnyen ellustulhatnak.

Illetve, ha a nappalink az irodánkká válik, akkor nekünk is kell gondoskodni a legtöbb felszerelésről, hogy minden kéznél legyen. A komfort mellett a proaktivitás is ennyire fontos, így a legjobb, ha tényleg kialakítunk magunknak egy kis otthoni irodát, ahova elvonulhatunk dolgozni.

Mindig legyen elegendő fény

A fény elhanyagolhatatlan tényező a munkavégzés során. Érdemes az otthoni iroda-kuckódat az ablak közelében berendezned, hogy mindig elegendő fény süssön be és ez ne akadályoztasson a munkavégzésben.

Érdemes a korán sötétedő téli időszakra is gondolni és egy olvasólámpát is beszerezni, hogy a délutáni órákban is zavartalanul tud folytatni a feladataidat. Egy csíptethető asztali led lámpából kiváló társ válhat. Az olvasólámpák legnagyobb előnye, hogy irányított fényt adnak, így pont oda koncentrálódik a fény, ahova szükséges.

Nem csak kényelmesebb olvasni, de a szemedet is kevésbé fárasztja. Csíptethető funkciójának köszönhetően az asztal bármelyik részén könnyen elhelyezheted.

Ha már unsz az asztalod felett roskadni

A home officenak számos jó tulajdonsága van. Például anélkül hallgathatod a zenédet hangosan, hogy bárki az irodában megszólná a zenei ízlésedet.

Illetve nem vagy lekötve a saját asztalod mellé, ha már úgy érzed elfáradtál, muszáj egy kis váltás, könnyedén áthuppanhatsz a fotelodba vagy a kanapéra. Akár még az ágyból is végezheted a munkádat. Csak aztán el ne szundíts közben!

Ilyenkor például nagy segítséget nyújthat egy USB LED lámpa, amit a laptopodra csatlakoztathatsz, így bármilyen pozícióban és még akár a lakás sötétebb pontjaiban is könnyedén gépelhetsz. Az biztos, hogy olcsóbb, mint egy új, világító billentyűzetű laptop beszerzése. És még hatékonyabb is.

Irodásítsd az otthonod

Az irodában mindenki arra törekszik, hogy minél otthonosabbá tegye az asztalát. Családi képeket, virágokat és saját bögréket visz be, hogy komfortosabbá váljon a sokszor rideg környezet. Home officeban viszont pont az ellenkező a cél: az otthonunkból kell irodát varázsolni.

A kényelmes irodaszékek jól jöhetnek, ha egész nap ülő munkát végzünk az íróasztalunk felé görnyedve, viszont könnyen felkarcolhatják a parkettát a szék kerekei.

Ezért jobb, ha még idő előtt beszerzünk egy padlóvédő székalátétet, ami megóvja a parkettánkat a külső sérülésektől, átlátszó anyagának köszönhetően szinte alig észrevehető, hogy ott van, de ha szeretnék, akkor is könnyen megszabadulhatunk tőle. Csak tekerjük fel és dugjuk el a sarokba, amíg nincs rá szükségünk.

Az biztos, hogy a padlónk még hálás lesz érte. És mi is magunknak, amiért nem kell újracsiszoltatnunk az egész nappalit.

De a komfort mindenekelőtt

A kényelem fontos, hiszen ahhoz, hogy jól végezzük a munkánk, jól is kell érezni magunkat, azt pedig nem igen lehet úgy, ha nincs meg az embernek a komfortérzete.

Ha sokat ülsz gép előtt, akkor te is tudod milyen érzés az, amikor kegyetlen, nyilalló fájdalom áll bele a kezedbe a sok gépelés közben. Sajnos ez a pozíció nem épp a legkényelmesebb a karunknak, így nem csak kellemetlen érzetet okozhat, de sokszor még be is dagad tőle az ember karja, ha sokat tartja ebben a hihetetlen pózban.

Egy beszerzel egy asztalra rögzíthető könyöktámasz, viszont megoldást nyújthat az összes ilyen gondodra. Kényelmes és stabil aláfekvést biztosít a karodnak, így a gépelés is sokkal egyszerűbb lesz, hosszútávon is. A sajgó alkaroknak pedig búcsút inthetsz.

Ha esetleg aggódnál amiatt, hogy nem lesz túl szép látvány az asztalod szélén lógó kartámaszod, akkor sincs semmi gond, hiszen szinte pár pillanat alatt le és fel tehető, a csavaros kialakításának köszönhetően. Így ha végeztél a munkával, csak szereld le és rejtsd el valahol a fiók mélyén.

Száműzd a mütyürjeidet

A kis iroda kuckódban semmi keresni valója nincs a cicaszobrocskáknak és a sminkcuccaidnak. Ezeket hagyd a lakás azon részeiben, ahova illenek. Éreztesd magaddal, hogy az a tér, ahol éppen vagy, a munkának lett kialakítva, nem pedig a szépítkezésnek vagy lézengésnek.

Persze nem kell rideg környezetet magad köré építeni, de mindig csak a munkához fontos, hasznos kellékek legyenek körülötted. Például a tűzőgéped, számológép és persze egy óra, hogy mindig tud mennyi az idő és mihez is kell tartani magad.

Balogh ZsófiÖsszes bejegyzése

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.